ROOTS & ROUTES

Mutat, néz, ugrik – DeTalks tréning Larissában

Idén tavasszal hét európai ország trénerei, művészei és projektmenedzserei töltöttek együtt egy hetet a görögországi Larissában, hogy nyelvoktatást segítő-kiegészítő nonverbális, művészeti gyakorlatokat dolgozzanak ki a DeTalks projekt keretében.

Így zajlott a Reflexions próbája Kölnben

Íme a facebookos képgaléria a RRXP19 projekt keretében létrehozott Refle><ions című előadás próbájáról. Az előadást német, görög, osztrák, angol, litván, holland, olasz és magyar fiatal művészek hozták létre közösen. Bárcsak mi is ott lehetnénk Kölnben és láthatnánk!

Megvan a németországi előadás témája!

A július végén kezdődő RRXP19 alkotótábort megelőzően előkészítő találkozóra került sor Kölnben, ahol a nyolc európai országból érkező fiatal művészek és művészeti vezetők közösen döntöttek a tábor során megalkotandó előadás témájáról.

Gyere németországi előadóművészeti alkotótáborba!

A nemzetközi ROOTS & ROUTES hálózat német tagja előadóművészeti alkotótábort szervez 2019. július 29. és augusztus 15. között. A tábor a németországi Heekben lesz, majd a program két nyilvános előadással zárul Kölnben.

Szavak nélkül kommunikáltunk

Hét európai szervezet trénerei és művészei töltöttek együtt egy hetet a görögországi Larissában a kétéves DeTalks projekt következő lépéseként. Az intenzív workshop során azért kísérleteztünk, alkottunk, játszottunk és osztottunk meg egymással gyakorlatokat, hogy megtaláljuk a legjobb módját annak, hogy hogyan lehet a beszédet kihagyni a kommunikációból.

Egypercnyi görög hangulat

A CulTrees projekt keretében júliusban három fiatal magyar tréner egy hetet tölthetett a görögországi Larissában, ahol más európai országok fiatal művészeivel és trénereivel tanítottak egymásnak nyitottságot támogató, előítéletek ellen bevethető művészeti gyakorlatokat. Íme egy rövid hangulatvideó a képzésről.

Adunk egy csomó művészeti gyakorlatot a kirekesztés ellen

Az Art4Act projekt keretében hét európai és egy tunéziai partnerszervezet közösen létrehozott egy angol nyelvű feladatgyűjteményt, amely különböző művészeti eszközöket alkalmazó, diszkriminációellenes gyakorlatokat tartalmaz.

Art4Act – művészettel a kirekesztés ellen – videó

Ősszel ér véget az Art4Act-projekt, amelynek keretében művészeti eszközökkel vesszük fel a harcot a kirekesztés különböző formái ellen. Készítettünk egy kis kedvcsináló videót hozzá:

Gyere slammelni és játszani a Bánki-tóra!

Hogyan lehet a slam poetryt és a tanítási drámát felhasználni önkifejezésre, a fiatalokkal folytatott munkában, illetve a tolerancia elősegítése érdekében, a kirekesztés ellen?

Art4Act

A 2016 novembere és 2018 októbere közt zajló, Erasmus+ program által támogatott projektben a ROOTS & ROUTES hálózat hét európai (olasz, német, holland, görög, magyar és két francia) tagja és egy tunéziai partnerszervezet működött együtt annak érdekében, hogy az ifjúsági munka területén felhasználható, innovatív, nem-formális oktatási gyakorlatokat és módszereket dolgozzon ki, melyek célja a gyűlöletbeszéd és a xenofób politikai diskurzus elleni fellépés. A projekt keretében művészeti eszközöket alkalmaztunk azért, hogy elősegítsük a kultúrák közötti párbeszédet, illetve támogassuk a diverzitást és a kifejezés szabadságát.

A projekt keretében elkészült, diszkriminációellenes művészeti gyakorlatokat összegyűjtő feladatgyűjtemény innen tölthető le. A projekt keretében készült rövidfilmek itt nézhetők meg.

Összes kapcsolódó bejegyzés