Érdekel a média, az újságírás és a béketeremtés? Szeretnél egy olyan átalakító élmény részese lenni, amely segít elsajátítani az interkulturális párbeszéd előmozdítását és a konfliktusok média általi megoldását?
Az InclusEU projekt hatása az önkéntesség fellendítésére a COVID-19 után
A COVID-19 világjárvány jelentős hatást gyakorolt az önkéntes tevékenységekre világszerte. Magyarországon 2019-ben még több mint 356 ezer ember vett részt valamilyen önkéntes munkában, de 2020-ra ez a szám 311 ezerre csökkent, ami több mint 10%-os visszaesést jelentett. A járvány miatt bevezetett korlátozások és a fertőzéstől való félelem következtében különösen az idősebb önkéntesek száma csökkent, miközben a fiatalabb generációk egyre aktívabb szerepet vállaltak a segítségnyújtásban. Ebben a kihívásokkal teli időszakban indult el az InclusEU: Önkéntes tevékenység mint társadalmi válasz egy befogadó Európáért című projekt, amelyet a CERV program támogatásával valósítottak meg, és 2025 márciusában sikeresen lezárult. A projekt célja az volt, hogy elősegítse az európai összetartozás érzését, különös tekintettel a társadalmi befogadásra és az ifjúsági önkéntesség népszerűsítésére, miközben reagált a világjárvány okozta társadalmi kihívásokra.
A Szubjektív Értékek Alapítvány aktív partnerként vett részt a projektben, amelynek során számos eseményt és kezdeményezést szervezett. Az alapítvány egyik legfontosabb célja a fiatalok kreatív ötleteinek támogatása, a kulturális sokszínűség bemutatása és a társadalmi beilleszkedés elősegítése. Ennek érdekében a projekt során több nemzetközi esemény is megvalósult. A budapesti nemzetközi találkozón, amely 2023 májusában zajlott, kerekasztal-beszélgetések és kulturális programok révén az önkéntesség fontosságát hangsúlyozták. A projekt zárásaként 2024 szeptemberében a hollandiai Heerlen adott otthont a végső találkozónak, amelynek célja az eredmények összegzése és a további nemzetközi együttműködések előkészítése volt.
A projekt során több mint 600 résztvevő, köztük 83 szervezet – egyetemek, civil szervezetek és regionális önkormányzatok – kapcsolódtak be a programokba.
Az InclusEU hatására Magyarországon is nőtt az önkéntesség iránti érdeklődés, különösen a fiatalok körében. A projekt egyik legfontosabb eredménye, hogy sikerült új lendületet adni az önkéntességnek a világjárvány után, és ráirányítani a figyelmet annak társadalmi szerepére. A fiatalok aktív bevonásával az önkéntesség nem csupán egyéni fejlődési lehetőséget kínált, hanem egyben hozzájárult a közösségek erősítéséhez és az európai értékek terjesztéséhez is.
Bár az InclusEU projekt lezárult, a Szubjektív Értékek Alapítvány továbbra is elkötelezetten dolgozik a fiatalok támogatásán és a társadalmi befogadás előmozdításán, építve a projekt során szerzett tapasztalatokra és eredményekre.
Az önkéntesség szerepe felértékelődött az elmúlt években, és a projekt hozzájárult ahhoz, hogy a fiatalok számára ez egyre inkább természetes és elismert tevékenységgé váljon.
Lezárult a SafeNet projekt: Magyar eredmények a gyűlöletbeszéd elleni küzdelemben
Két éves intenzív munka után a SafeNet projekt a végéhez ért. A nemzetközi kezdeményezés, amelynek célja az online gyűlöletbeszéd monitorozása és visszaszorítása volt, jelentős eredményeket hozott Magyarországon is. A Szubjektív Értékek Alapítvány aktív részese volt a programnak, amely során kiemelkedő mennyiségű káros tartalom bejelentésére, valamint hatásos érdekérvényesítési tevre került sor.
Eredmények és kihívások
A projekt két éve alatt az alapítvány 1 281 gyűlöletbeszéddel kapcsolatos esetet jelentett a legnagyobb közösségi média platformokon, mint a Facebook, az Instagram, a TikTok és a Twitter (X). A bejelentett tartalmak többsége szexuális orientáció, faji vagy etnikai hovatartozás, valamint vallási meggyőződés alapján támadta az érintetteket.
A kihívások között szerepelt, hogy a platformok reakcióideje és a tartalmak eltávolítási aránya messze elmaradt a várakozásoktól. Az alapítvány tapasztalatai szerint a gyűlöletkeltő tartalmak jelentős része nem került eltávolításra, vagy csupán bizonyos országokban korlátozták azok elérhetőségét.
Advocacy és tudatosságnövelés
A SafeNet projekt során két fontos advocacy kerekasztal-beszélgetés is lezajlott, amelyeken a legnagyobb tech vállalatok, köztük a Meta, a TikTok és a YouTube képviselői is részt vettek. Az eseményeken a civil szervezetek – így a Szubjektív Értékek Alapítvány is – hangot adtak aggályaiknak a platformok hiányos válaszmechanizmusai és az alacsony eltávolítási arány miatt.
A tudatosságnövelő kampányok során az alapítvány rendszeresen megosztott információkat a gyűlöletbeszéd hatásairól és az ellene való fellépés lehetőségeiről. Az online kampányok és a közösségi média aktivitások több mint 260 000 emberhez jutottak el, ezzel is segítve a társadalmi párbeszédet a digitális gyűlölet elleni fellépésről.
Mit hoz a jövő?
A SafeNet projekt ugyan lezárult, de a munka nem áll meg. A Digital Services Act (DSA) életbe lépésével az alapítvány továbbra is aktívan figyeli a platformok gyűlöletbeszéddel kapcsolatos lépéseit, és szorgalmazza az európai szabályozás hatékony végrehajtását. Az elért eredmények alapot biztosítanak a jövőbeni kampányokhoz, monitoring teékenységekhez és szakpolitikai javaslatokhoz.
A Szubjektív Értékek Alapítvány elkötelezett a biztonságosabb online tér megteremtése mellett, és folytatja a küzdelmet a gyűlöletbeszéd ellen.
Köszönjük mindazoknak, akik támogatták a SafeNet projektet, és segítettek egy elfogadóbb digitális közösség kialakításában!
A Szubi Önkéntes program Tiranaba látogatott: Mobilitás és nemzetközi együttműködés a fiatal önkéntesek érdekében
A Szubi Önkéntes program szakmai vezetője és az IncusEU projekt koordinátora, Kovács Péter október elején látogatást tett Tirana városában, egy szerencsés magyar önkéntessel, ahol három napos szakmai és kulturális programon vettek részt az önkéntesség jegyében.
Lezárult egy fejezet – Élménybeszámoló az InclusEU projekt záróeseményéről Heerlen városában
Kovács Péter, a SZUBI Önkéntes Program szakmai vezetője, és Rózsa Vivien, a Program főkoordinátor helyettese szeptemberben Herleen városában jártak, ahol az InclusEU projekt záróeseményén vettek részt. A program háromnapos rendezvénye nemcsak a projekt tanulságait összegezte, hanem egyben emlékezetes élményeket is nyújtott, különös tekintettel az önkéntesség és közösségépítés fontosságára.
digiQ
A digiQ egy vezető szlovák civil szervezet, amely elkötelezett az online biztonság és a digitális írástudás iránt!
Önkéntes Infónapok – InclusEU nemzetközi találkozó
Kedves Önkéntesünk!
Az Önkéntes Infónapok folytatásaként most remek lehetőségetek nyílik, hogy újabb ismereteket szerezzetek és találkozzatok InclusEU projekt partnereink önkénteseivel személyesen!
A Szubjektív Értékek Alapítvány önkéntes programban, olyan fiatalok jelentkezését várjuk, akik könnyen azonosulni tudnak az alapítvány küldetésével és büszkén képviselnek minket különböző nemzetközi találkozókon. A program célja, hogy olyan önkénteseket képezzen, akik velünk együtt hirdetik az európai értékeket, nyitottak és elfogadók a békés társadalom kialakításának jegyében.
Ha olyan önkéntesünk vagy aki,
- tapasztalt önkéntes
- átfogó ismeretekkel rendelkezik az önkéntességről
- hasznos tapasztalatokat képes megosztani a nemzetközi együttműködésben
- kommunikációs szinten beszélsz angolul
jelentkezz az alábbi kérdőív kitöltésével!
Jelentkezz itt!
Újabb eredmények SafeNet projektünkben, elindult a 2024-es év!
A 21 nemzetközi partner együttműködésében megvalósuló SafeNet projekt magyarországi megvalósításában a Szubjektív Értékek Alapítvány és a Háttér Társaság működik közre. A gyűlöletbeszéd monitorozását célzó projekt során a magyar szervezetek már közel 1000 bejelentést tettek gyűlöletbeszéd miatt a különböző közösségi média oldalak felé. A legfrissebb tapasztalatok szerint az X (Twitter) az utóbbi hónapokban aggasztóan kevés esetben távolítja el a bejelentett tartalmakat.
Bemutatkoznak SafeNet projekt partnereink – CEJI
A CESIE az Európai Tanulmányok és Kezdeményezések Központja, amely a kulturális, rekreációs, szociális, oktatási, gazdasági, kutatási kezdeményezések fejlesztését tűzte ki célul nonprofit módon. A CESIE az emberek, a civil társadalom és az intézmények aktív részvételével hozzájárul a növekedés és fejlődés előmozdításához, mindig nagyra értékelve a sokszínűséget.
A CESIE aktívan figyeli a közösségi hálózatokat a gyűlöletbeszéd miatt, és a SafeNet projektben partnerünkként velünk együtt hívja fel erre a figyelmet. A projekt globális megközelítésének célja az online intolerancia, rasszizmus és idegengyűlölet elleni küzdelem, valamint biztonságosabb és befogadóbb digitális terek létrehozása. A SafeNet 21 szakértő partnerrel és az INACH tagjaival egy Magatartási Kódexet fejlesztenek az illegális és nem illegális online gyűlöletbeszéd platformokról való eltávolítására.
Az InclusEU Projekt Résztvevői Lasiban Jártak!
Az InclusEU partnerség csapata izgalommal telve érkezett Lasiba, Jászvásárba 2024. február 2-án!