Események betöltése

« Összes Események

  • Ez az esemény elmúlt.

Szaharov-díj: a venezuelai demokratikus ellenzék

2019. november 29. – 18:00 - 20:00

November 29-én az Európai Parlament emberi jogi díja, a Szaharov-díj kerül fókuszba.

A díjat az EP 1988-ban alapította, azóta évente ítéli oda az emberi jogok védelméért és a gondolatszabadságért. Idén Ilham Tohti elismert ujgur emberijog-védő kapja az elismerést, aki decemberben veheti át díját az Európai Parlamentben.

Hagyománynak számít, hogy ilyenkor, novemberben egy-egy korábbi Szaharov-díjast látunk vendégül az Európa Pontban. Az idei rendezvényen a venezuelai ellenzéki vezető, Leopoldo López édesapja, Leopoldo López Gil európai parlamenti képviselő lesz a vendégünk. Fia, társaival együtt, politikai fogolyként nyerte el a Szaharov-díjat 2017-ben. A kerekasztal-beszélgetés másik résztvevője a szintén venezuelai María Beatriz Rosell Pérez, aki a Viva Venezuela – Hungría civil szervezet alapítója és koordinátora.

Az esemény elején Győri Enikő, európai parlamenti képviselő mond köszöntőt.

A rendezvény ingyenes, de regisztrációhoz kötött, regisztrálni az alábbi oldalon keresztül lehet:
https://szaharov.eventbrite.com

Részletek

Dátum:
2019. november 29.
Időpont:
18:00 - 20:00
Honlap:
https://szaharov.eventbrite.com/?aff=efbeventtix

Helyszín

Európa Pont
Millenáris Park - Lövőház u. 35.
Budapest,1024HU
+ Google Térkép