Nézz képeket a CSTP FESZT-ről!

Júniusban megszerveztük az ingyenes CSTP FESZT-et, amelynek az volt a célja, hogy bemutassa a Cseh Tamás Program alprogramjait és támogatottjait a nagyközönség és a szakmai szereplők számára.

A június 21. és 24. között a Várkert Bazárban és az A38 Hajón megrendezett négynapos fesztiválon csaknem 50 együttes, illetve előadó lépett fel.

A koncertek mellett sor került egy konferenciára is a könnyűzene és a film Kádár-kori egymásra hatásáról, valamint a kétnapos Backstage Extra találkozóra, amely azt vizsgálta, hogy hogyan érhetnek el sikereket a hazai produkciók külföldön, illetve hogyan kapcsolódhatnak be a magyarországi klubok nemzetközi koncertek szervezésébe.

A CSTP FESZT-en került sor az országos „Hangszert a kézbe” program utolsó állomására is, melynek keretében a látogatók interaktív hangszersimogatón vehettek részt.

“Vászonról ránk néztek” konferencia

Hiperkarma

Konyha

Hangszersimogató

Hangszersimogató

Hangszersimogató

Fotó: Ponicsán Kristóf

Nézd meg ezt is