Jelentkezz a közéleti mentorprogramba!

Érdekelnek a társadalmi ügyek? Szeretnél aktív alakítója lenni a közösségednek? Tanulnál a nonprofit és a forprofit szektor vezetőitől, szakembereitől? Van egy ötleted, amivel segítenél a kortársaidnak? Úgy érzed a tehetségedet az iskolai kereteken kívül is kibontakoztatnád? Akkor csatlakozz csapatunkhoz és légy tagja egy proaktív közösségnek!

Mit takar a program?

A Közéleti Mentorprogram célja, hogy országos szinten gyűjtse össze a tehetséges és a közélet, valamint a társadalmi ügyek iránt fogékony fiatalokat. A résztvevők számára közéleti képzési hétvégéket szervezünk, ahol készségfejlesztő tréningeken és interaktív kerekasztal-beszélgetéseken vehettek részt, mintaprojekteket hozunk létre közösen, amelyek egy-egy a fiatalokat érintő kérdésre, problémára kínálnak megoldást. Látóutakat szervezünk piaci, civil és állami intézményekbe, valamint mentorok segítségével fejlesztjük a résztvevők kompetenciáit.

Milyen feladatok, új élmények várnak rám, ha részt veszek a programban?

  • Online előadások és képzések: A helyi mentorok koordinálásával a teljesség igénye nélkül megjelennek az ifjúságpolitikai alapok, társadalomtudományi ismeretek, készség- és kompetenciafejlesztések, a time management, a projektvezetés vagy éppen a különböző kommunikációs technikák egyaránt.
  • Önkéntesakciók: A projekt régiós programelemének célja, hogy a fiatalok a gyakorlatban is megtapasztalják a társadalmi felelősségvállalás fontosságát, valamint erősítsük a köztük lévő kooperációs folyamatokat, és hozzájáruljunk ahhoz, hogy az önkéntesség kultúrája a mindennapi gondolkodásuk részévé váljon.
  • Látóutak: A látóutak közül egyet régiós szinten, egyet pedig országos szinten szervezünk meg a mentoráltak számára. A felkeresett intézmények között megtalálhatók lesznek települési, megyei, régiós és országos szinten működő intézmények a forprofit, a nonprofit és az állami szektorból egyaránt. Ezek célja a résztvevők ismereteinek szélesítése, valamint az említett helyszínekhez kötődő tapasztalatszerzés.
  • Közéleti hétvégék: A négy hétvégi program témái szintén egy egységes képzési ívet írnak le, ahol a tematikák összekapcsolódnak, és az alábbi kulcsterületeket érintik: 1. Hálózatépítés a fiatalokból, fiatalok bevonása, a nonprofit szektor sikeres példáinak megismerése, vezetői készségfejlesztés, csoportdinamika. 2. Társadalmi és közéleti kérdések, politikai trendek és folyamatok Európában és Magyarországon. Vitakézség és érveléstechnika. 3. A vállalati szféra sikeres példáinak megismerése. Projektmenedzsment, változásmenedzsment. 4. Projekt lezárása, következő lépések összegzése.
  • Régiós mintaprojektek: A mintaprojektek témáinak meghatározásához a legutóbbi nagymintás ifjúságkutatás eredményeit, a korábban a fiatalok körében végzett önálló felméréseinket, országos programjaink tapasztalatait egyaránt befogjuk építeni. A mentorok koordinálásával a fiatalok a helyi közösség igényeinek megfelelő közös megoldást tudnak adni.

A jelentkezés alsó korhatára a betöltött 16. életév, míg felső korhatára a betöltött 29. életév.

Az első mentorprogram 2020. februárjában vette kezdetét és 2020. szeptemberében zárul. A Program második évfolyamának felvételi jelentkezése 2020. augusztus 24-én indult.

Jelentkezni ezen a linken lehet:  https://docs.google.com/forms/d/e/1FAIpQLSfVoi7EkCBD68M2Uyd_pYb74l9SF0DDOw6btpuuXxHcwLUFFA/viewform